- Orbán Imre
- vezérigazgató
- "Ne hajtsa fejét Guillotine-ba!
- Használja autóhitel kalkulátorunkat!"
Az Autóhitel Alkusz egy autóhitel szakértő, aki megszerzi Önnek, a piacon elérhető legelőnyösebb autóhitelt. Olyan, mint egy ügyvéd, aki az Ön érdekeit képviseli a bankokkal szemben az áralku és a hitelügyintézés során. Először átbeszéljük azokat a kérdéseket, amik alapján el lehet dönteni, hogy melyik ajánlat lehet a legelőnyösebb az Ön számára.
Ezután megversenyeztetjük egymással a finanszírozók ajánlatait, majd ezt követően, az Ön szempontjai alapján ajánlást teszünk arra a konstrukcióra, amivel később is elégedett lesz. Önnek már csak a szerződéscsomagot kell aláírnia, mert a hitelügyintézés teljes folyamatát mi végezzük a hitelbírálattól, a szerződéskötésen át, egészen a hitelösszeg folyósításáig.
Nem csalás, nem ámítás, ajánlataink valóban ilyen kedvezőek
Az ajánlataink valóban sokkal olcsóbbak a konkurens ajánlatokhoz képest. Ennek két oka van. Az egyik, hogy nem tartalmaznak kiskereskedelmi árrést, azaz nincs bennük törlesztőrészlet növelő, extraprofitot hozó jutaléktömeg. A másik ok, hogy csapatunk az elmúlt 3 évben, több mint 2000 elégedett Ügyfelet
szolgált ki személyesen, ami 3 Milliárd forintnál is nagyobb autóhitel kihelyezést jelentett. Ennek az egyedülállóan nagy hitelösszegnek köszönhető, hogy partner bankjaink minden Ügyfelünknek, szokatlanul magas kamatkedvezményeket biztosítanak, már egyetlen autó hitelezése esetén is.
Fizettesse a bankkal a szerződéskötés díját!
Ez bizony távolról sem lehetetlen. A szerződéskötési díjat be lehet építeni a finanszírozott összegbe, ha a finanszírozott összeg nem haladja meg a törvény által megjelölt maximális finanszírozott összeget. Ez forint alapú hitel esetében, a jármű fedezeti értékének 75%-a, míg lízing esetén akár 80%-a is lehet.
Ha például egy 1.500.000,-Ft-os autót vásárol, és ehhez 1.000.000,-Ft hitelt igényel, akkor a szerződéskötési díj 40.000,-Ft. Ha a szerződéskötési díj összegével megemeljük a hitelösszeget, akkor az autóhitel így 1.040.000,-Ft lesz, viszont nem kell a szerződéskötéskor egy összegben megfizetni a szerződéskötési díjat. A törlesztőrészlet pedig mindössze 4%-kal emelkedik.
Azaz, nálunk a szerződéskötési díj beépítése után is kevesebb kamatot fizet vissza a finanszírozónak, mint ott, ahol szerződéskötési díj nélkül hirdetik, a drágább autóhiteleket. Így a bank először hitelként egy összegben kiegyenlíti, majd kamatkedvezmény formájában havonta fizeti meg Ön helyett a szerződéskötési díjat. A szerződéskötési díj valójában nem plusz költséget jelent, hanem egy hatékony fegyvert az átláthatatlan és irreálisan magas, kamatba épülő jutaléktartalmak ellen. Amennyiben nem fér bele a szerződéskötési díj összege a finanszírozott összegbe, akkor ugyan egy összegben kell azt kifizetni, ám még így is megtérül. Egy Átlagos Autóhitel ajánlathoz képest, a kamatkedvezménnyel, a kifizetett szerződéskötési díj összegének, akár 3-4 szeresét is megspórolhatjuk.
Autóhitel Alkusz Zrt. az egyetlen hitelközvetítő, aki nem kap jutalékot a banktól.
Az Autóhitel Alkusz Zrt. az egyetlen olyan autóhitel közvetítő Magyarországon, aki az Ön autóhitel szerződése után, semmilyen jutalékot, vagy térítést sem kap a banktól.
Bevételei kizárólag az Ügyfelek által befizetett szerződéskötési díjakból származnak. Ez garantálja Önnek, hogy kizárólag az Ön érdekeit képviseljük.
7 napig, Garantáltan nem drágulhat meg törlesztőrészlete
Komolyan gondoljuk, hogy visszavárjuk Ügyfeleinket. Éppen ezért, kalkulátoraink minden esetben valós adatokat adnak. Ha az ajánlat kiküldésétől számított 7. napon, vagy annál hamarabb elindítja cégünknél hitelkérelmét és pontosan a kiküldött ajánlatban megjelölt konstrukcióra szerződik, és a finanszírozási szerződésén szereplő törlesztőrészlet, akár egyetlen forinttal is drágább, mint ami az ajánlatban szerepelt, akkor elengedjük Önnek a szerződéskötési díj teljes összegét!
Nálunk nem fordulhat elő, hogy ilyen-olyan indokokra hivatkozva, a hitelbírálat után, vagy a szerződéskötéskor ”kiderül”, hogy nem annyi a törlesztőrészlet, vagy a szerződéskötési díj, mint amennyi az egyedi ajánlatunkban szerepelt. Az ördög ugyan nem alszik, így mi is tévedhetünk. Ha azonban ilyen előfordulna, vállaljuk a felelősséget. Mindenféle trükk, vagy feltétel nélkül elengedjük a szerződéskötési díjunkat, azaz ingyen dolgozunk Önnek. Nálunk biztos lehet benne, hogy a tévedés nem volt szándékos, és 1-2 órán belül kijavítjuk rendszereinkben, a hibás kalkulátort.
Mindenhol ingyenes hitelügyintézést hirdetnek. Ön elhiszi, hogy van ilyen?
A hitelfelvételnek mindig is voltak kezdeti költségei, ám eddig ezeket a havi törlesztő-részletekben ”rejtegették”. Sokan a bankokra haragudtak a drága hitelük miatt, holott sokszor inkább a közvetítő magas jutaléka volt felelős, az irreálisan magas törlesztő-részletekért. Egy-egy kisebb kereskedésben ma sem ritka, hogy akár 15-20%-os, ”horror” jutaléktartalom van, egy ingyenes hitelügyintézésnek nevezett szolgáltatás mögött. Majd a magas jutalékok miatt, a szükséges költségek többszörösét fizettetik meg az Ügyfelekkel.
Ettől azután, akár 8-10.000 Forinttal is többe kerülhet havonta az autóhitel törlesztőrészlete. Egy átlagos, 60 hónapos futamidő esetén, ez akár 500-600.000 forintos veszteséget is jelenthet annak, aki csak az autó csillogását figyeli. Ennél lényegesen olcsóbb és átláthatóbb megoldás a szerződéskötési díj, melyet az Autóhitel Alkusz Zrt. alkalmaz. Nálunk pontosan láthatja, hogy mennyi a hitelfelvétel költsége, és mennyi a kamat. Sőt, azt is pontosan tudni fogja, hogy a szerződéskötési díj, milyen szolgáltatásokat foglal magában.
Felháborítónak tartunk minden olyan magatartást, vagy próbálkozást, amely a hitelközvetítés szabályait, a hatályos törvényeket vagy az általános etikai normákat sérti, különösen akkor, ha ez a magatartás az Ügyfelek megtévesztését vagy átverését célozza. Ilyennek számít többek között az a mese, hogy ”a bank” csak drágább törlesztőrészlettel fogadta el a hitelt, mert túl kockázatos az ügyfél, vagy az autó. Ez a legtöbb esetben, pestiesen szólva ”kamu”. Aki ilyet hall, az sürgősen meneküljön onnan, mert jó eséllyel csúnyán rá akarják szedni. Ugyan létezik ilyen kockázati felár a piacon, de azt nemigen alkalmazzák.
Érdemes ilyenkor közvetlenül megkérdezni magát a finanszírozót, hogy valóban Ő kérte-e az árdrágítást. A legtöbb esetben kiderülhet, hogy nem a bank kockázati felára, hanem a közvetítő mohósága áll a dolog mögött. Mostanában egyre sűrűbben halljuk, hogy visszaélnek azzal, hogy az ügyfélnek sürgősen pénzre van szüksége, mert például elveszíti a foglalót, ha nem folyósítják időben az autóhitelét. Ilyenkor pedig nem történik más, minthogy a közvetítő visszaélve a helyzettel, ”telerakja” jutalékkal az ajánlatot. Az Ügyfél pedig jó eséllyel, évekig gyanútlanul fizetgeti, a közvetítő extra hasznát.
Az Autóhitel Alkusz csapata
Az Autóhitel Alkusz csapata, 2006-tól, 2011-ig, CIB Lízing Képviseletként dolgozott. 2009-ben és 2010-ben is piacvezető pozíciót értünk el, a - kereskedő nélküli - közvetlen ügyfél finanszírozásban. Így több mint 3 Milliárd forintos autóhitel-, és autólízing kihelyezés tapasztalatával és több mint 2000 elégedett ügyfél visszajelzéseivel rendelkezünk. Ezek alapján alakítottuk ki azt az ügyfél kiszolgálási folyamatot, amelyre az Autóhitel Alkusz ügymenete is épül. Munkatársaink egy kifejezetten cégünk számára kifejlesztett, professzionális Ügyfélkiszolgáló rendszerrel dolgoznak.
Ez a biztos informatikai háttér és egy közel kétszáz oldalas belső szabályzat garantálja megbízhatóságunkat. Érthetően beszélő, barátságos hiteltanácsadóink biztosítják Önnek, hogy az átlagosnál lényegesen több és megbízhatóbb banki információ alapján, pontosan lássa a különbségeket az egyes finanszírozók és konstrukcióik között. Majd ezek alapján el tudja dönteni, hogy az Ön számára melyik a legkedvezőbb. Mi azt is elmondjuk Önnek, amiről mások nem beszélnek.
Alkuszi tevékenységünket, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellenőrzi
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által, az Autóhitel Alkusz Zrt. részére, EN-I-847/2011. határozatszámon kiadott alkuszi engedélye a PSZÁF honlapján belül, az következő linken érhető el:
PSZÁF engedély(száma: EN-I-847/2011)
100.000.000 Ft értékű, Tevékenységi Felelősségbiztosítással rendelkezünk!
Az Autóhitel Alkusz Zrt. ügyletenként 10.000.000 Ft-os, évente összesen 100.000.000 Ft-os kártérítési limitre szóló, tevékenységi felelősségbiztosítással rendelkezik.
Így abban az esetben, ha cégünk munkatársai bármilyen módon kárt okoznának Önnek, a Chartis Biztosító ügyletenként 10.000.000 Ft összeghatárig kártalanítja Önt.
Önt is érdekli, hogy mikorra és pontosan mennyi hitelt kaphat autójára?
Hívja most autóhitel tanácsadóinkat, és lássa tisztán autóhitel lehetőségeit!